Nem akartam ezt, de nem bírom már, hogy annyian megjátszák ezt az egészet.
Eleinte azért nem akartam leírni, mert szégyeltem és a papám megtiltotta. Szóval én sellő vagyok. Persze nem baj ha nem hiszitek, mert nem is lenne szabad ezt leírnom, csak én olyan vagyok, hogy jó kiadni magamból ami bosszant, vagy bánt.
Na szóval... én az apukámmal élek. Amikor még kicsi voltam apunak volt egy hajója és a tengereket jártunk... szinte ott is éltünk. 7 éves koromban aztán apu barátjának a gyerekeivel úszkáltunk a vízben. Nekem ez volt a hobbim, dehát ugye mi is lehetett volna más ott a tengeren?? Szóval 2 vagy 3 órán!!! keresztül a vízben voltunk. És ekkor!! kezdtem valamit észre venni a bőrömön. A lábaim elkezdtek viszketni. De nem tulajdonítottam neki jelentősebb gondot, hiszen azt hittem a sós víztől van. Aztán (én ezt akkor nem láttam, mert a vízben voltam és ez csak utóbb derült ki) elkezdtek apró pikkelyek kijönni a lábaimon. Aztán pedig percről percre a derekamtól lefele elkezdett összenőni a lábam. Én akkor azt hittem valami megfogtam a lábam, talán valami növény. Nagyon megijedtem és elkezdtem síkitozni, majd pedig szépen elmerültem a vízben. Végül édesapámék kihúztak és amikor felébredtem borzasztóan megijedtem! Egy sellőuszonyom nőtt! Akkoriban sosem, semmikor sem hallottam sellőkről, mert édesapám, ahogy kiderült, eltiltott minden ilyet előlem. Még magát a szót sem tudtam. Eleinte azt hittem csak azért mondják, hogy van ilyen, hogy megnyugtassanak.
Nem tudtuk mit csináljunk, azt hittük sosem lesz ismét lábam. De egy nap elteltével, úgy hogy nem mehettem a vízbe visszaváltozott a lábam. A pikkelyek lepotyogtak és ugye nem tűntek el!!
Később már minden világossá vált. Apa elmondott nekem mindent és aztán már kipróbálhattam az uszonyommal úszni. De ez nem egy 10 másodperces átváltozás hanem minimum 3 óra! A visszaváltozás pedig tűző napon 3-4 óra. Az uszonnyal korán sem volt egyszerű megtanulni úszni, mert hát én jó úszó voltam a nélkül. És el kell hogy mondjam, nem lehet annyira gyorsan úszni vele. Legalább is én nem tudok.
Eddigi életem során, soha, egyetlen sellővel sem találkoztam és nem is szoktam sellővé válni, mert apám az eset után végleg visszaköltözött Magyarországra, mert itt nincs tenger és senkinek sem szeretné elárulni, mert akkor kisérleteznének velem. Eddig nagyon titkoltam ezt, mert én szégyeltem, azt hittem uszunyom csak nekem van és égőnek találtam. De most, hogy itt ennyire tetszik mindenkinek hát elárultam, persze én nem is bánom hogy nem hiszitek, mert ezt soha senkinek eddig nem mondtam el.
És igen több óra hossza az átváltozás. Életemben én is csak 3szor voltam sellő. Utoljára tavaly előtt nyáron. Nekem nem volt olyan élvezetes, de miután láttam ezeket a különböző sellős filmeket és amiket a barátnőim beszéltek róla, hogy ú de jó lenne sellőnek lenni, kezdtem úgy érezni, hogy kicsit szerencsésnek tudhatom magam.
Én ezzel be is fejezném ezt. Muszáj volt ezt leírnom és elmondani, hogy sellőnek, sajnos, vagy nem... de születni kell...
Édesapám különben nem gondolta, hogy én sellő leszek. Na ezt még gyorsan leírom. Tehát apu úgy ismerkedett meg az anyummal (akit sosem láttam) hogy a tengeren hajózott. És ő meglátott egy sellőt. (Nem különféle nyelveken beszél, hanem rendesen emberi nyelven. És nincs kopoltyújuk sem, fel kell járniuk levegőért.)
És miután anya nem szerette volna, hogy elárulja bárkinek "elcsábította" majd megeskedte hogy soha ne mondja el senkinek sem. És ezután örökre eltűnt.
Nos ennyit szerettem volna, remélem nem hiszitek azt hogy én is csak hazudok. Bár ha nem tudnám, valószínű ugyanezt gondolnám...
Tehát én így vagyok sellő is és ember is. És nagyon hosszú folyamat az átváltozás.
Cindy |